Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Rólam

Gratzner GabriellaNéhány szó rólam, hogy tudd, ki az aki szeretettel vár, hogy egy csodásan szép nővé varázsoljon Téged, vagy épp egy olyan fiatalemberré, akinek rám van szüksége!

Már általános iskolában kiemelkedően szépen rajzoltam, de a művész szakma még sem volt olyan kecsegtető számomra, hiszen egy vászonra nem olyan izgalmas szépet festeni, mint egy nőből kihozni a legjobbat...szerintem :-)  Már nyolcadikos koromban és sminkeltem ki az osztálytársaimat farsangkor. Így pályaválasztásom rögtön a kozmetikus szakmára esett, melyet 1992-ben el is végeztem.

Mivel nem volt kétséges, hogy ebben a szakmában megtaláltam elhivatottságomat, örömömet, az iskola után rögtön belevágtam a vállalkozói életbe, és megnyitottam első kozmetikámat.

Az évek alatt nem csökkent bennem a tett vágy és tanulni akarás. Célom mindig is a profivá válás, fejlődés, hogy minél több területen, minél többet nyújtsak vendégeimnek.

gepatvetel.jpgKozmetikai kezelésekben gépekkel felszerelve, vio, arcvasaló, ultrahang, mikrodermabráziós készülékkel, aktív hatóanyagos bevitellel várom szépülni vágyó hölgyek jelentkezését. Folyamatos képzéseken vettem részt elektrokozmetika, kozmetikai test-ekoltázsmasszázs témakörben. Professzionális anyagokkal, Academie Scientifique de Beauté francia luxus márkával dolgozom.

Örök szerelmem a sminkelés, melyből  Közép, Mesteri fokozat és Maszkmester képzési fokozatot szereztem. 10 éve egy Országos Kozmetika Kft.nek vagyok a tagja mint sminkmester, 3 városban tartok különböző világmárkákkal sminkpromóciókat. privat-pmu-ombre-eyebrows-mester-kepzes.jpgA Cég által első kézből értesülök a smink trendekből tréningek alkalmával, amit nagy örömmel adok át sminkelni vágyó hölgyeknek. Esküvőkön kiszállással varázsolom széppé a menyasszonyokat, ballagáson, szalagavatón, divatbemutatókon is sminkelek. 

Továbbá egyéni sminkoktatással is foglalkozom..profi anyagokkal.

2018-ban Országos Sminkverseny 2. helyezettje lettem.

2016 óta Sminktetoválásban szereztem meg a különböző modulokat:Szemöldök tetoválás, Szemhéj tetoválás, Ajaktetoválás..itt is jól tudtam kamatoztatni rajztudásomat. Labina, NPM Art Collection termékeket használok Méhn Tünde Csapatától. 

Szeretettel várlak szalononban!